Panni és Szilárd
azaz a RAFCo
Szilárdnak már a pólyája is rétegelt lemezből volt, metrikus csavarokkal összefogva. Értsd: jóféle falusi neveltetést kapott, apja jól felszerelt garázsműhelyében mindenre volt megoldás. Mai napig összeállnak egy-egy projekt erejéig. Karrierjét szakácsként indította, majd belevágott a saját üzletébe és nyitott egy szabadulószobát. Ma is ő végzi öt szobájának a karbantartását és üzemeltetését. Olyan igazi ezermester, ami manapság már nagyon ritka és addig nem nyugszik, amíg megoldást nem talál a felmerülő problémákra. Kreatív, nem fél elrugaszkodni a megszokottól, bátran keresheted az őrült ötleteiddel is.
Panni, igen ő egy lány! Mindig is szeretett kézműveskedni, barkácsolni a szabadidejében. Környezetgazdálkodási agrármérnökként végzett, de végül más irányba indult. Több évig dolgozott bicikliszerelőként, majd egy lámpa manufaktúra műhelyében, így szerzett a hobbihoz szakmai tapasztalatot is. Ne tévesszen meg a mosolygós kedves lénye! Már az oviban is tolómérő volt a jele. Ha munkáról van szó igenis precíz, kitartó és profi, ő a mértani egység a csapatban. Ha őt látod biztos lehetsz benne, hogy minden pontosan ki lesz mérve, semmi nem lesz megkarcolva és nem lesznek az elvégzett munkának járulékos maradványai.